|
(Presser Gábor) Akárhogy is tekingetek hátra, nem vált ketté mögöttem a föld, nem érdekel senkit, nekem hogy fáj, körülöttem szürke lett a zöld. Elkergettél, megátkoztál engem, minden jómat elfelejtetted, összetépted minden egyes versem, kidobattad hangszereimet. Akármilyen buta volt a szívem, akármilyen buta volt a szám, tiéd voltam mindegyik percemben, vagyok, leszek, így maradok már. De akárhogyan szaggatod is széjjel, széttaposod fényképeimet, akárhányszor törlöd el a nevem, itt maradok, akarod vagy nem. Akárhogy is kiszolgáltam minden óhajodat, sóhajtásodat, azt hittem, hogy elég lesz a minden, nem gondoltam, igy végezem majd. Akármilyen hamis volt a nóta, én is fújtam tiszta erőmből, csak intettél, és beálltam a sorba, s ha véget ért, én kezdtem elölről. Akármilyen durva volt a szolgád, akármilyen ostort fonattál, akármilyen messzire kergetett, nem érdekel, nem haragszom már. De akármilyen messzire jutottam, akármilyen nehéz a teher, mindenhová cipellek magammal, előled én nem bújhatok el. Az is lehet, boldog leszek egyszer, de csak akkor, ha nem gondolok rád, pedig én csak akkor lennék boldog, ha még egyszer rád nézhetnék, rád. |
